Szeretném röviden bemutatni, hogy miért érdemes minden esetben ScienNet Termékpartnereknél vásárolni.
Egy olyan törzsvásárlói közösségről van szó, amely ma már mintegy 300 000 fő fölötti vásárlóerőt képvisel. Biztosan felmerül a kérdés, hogy miért éri meg csatlakozni a rendszerhez?
Nos, az első és legfontosabb indok, a termékpartneri létszám folyamatos emelkedése. Ennek azért van jelentősége, mert ezáltal mi, törzsvásárlók nagyobb mértékben tudjuk érvényesíteni vásárlási kedvezményeinket. A kereskedőknek, szolgáltatóknak is érdeke, hogy egy elégedett ügyfélkört tudhasson vásárlójának, akik folyamatosan nála vásárolnak.
Itt el is érkeztünk a második lényegi kérdéshez, a folyamatos törzsvásárlói előny kihasználásához.
Igen, előnyről beszélek, mivel mint törzsvásárlók, folyamatos árengedményben részesülünk, azokkal szemben, akik nem tagjai ennek a közösségnek.
Alapvetően nem az árengedmény mértéke a mérvadó (ami átlagosan 10%), hanem az, hogy ezt a kedvezményt minden egyes alkalommal megkapjuk, amikor vásárolunk, és a kedvezmény igénybevétele nem kötött sem mennyiséghez, sem árhoz.
Tehát, ha bármire szükségünk van, és átgondoltam szeretnénk beszerezni azt, akkor "sok kicsi sokra megy alapon" jelentős megtakarítást könyvelhetünk el - közép- és hosszútávon egyaránt.
Mindehhez nincs másra szükség, mint regisztrálni itt és a törzsvásárlói ID szám birtokában átgondoltan vásárolni, vagy éppen szolgáltatást igénybe venni.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!